Francesca Zappia: Csak ​kitaláltalak?

Egy merő véletlen, hogy egymásra találtunk ezzel a könyvvel, a moly.hu oldalon a friss értékelések között olvastam amit egyik barátnőm írt róla.

Teljesen felcsigázott az írása, ITT olvasható az ő véleménye! 

Francesca Zappia: Csak ​kitaláltalak?
Ventus Libro, Budapest, 2017.
364 oldal

Fülszöveg: 

Történet Alexről, a végzős gimnazistáról, aki skizofréniával küzd, és aki nehezen tudja eldönteni néha, hogy amit lát, az a valóság-e, vagy csak elképzeli. Vicces, provokatív könyv, amelyben néha az olvasó sem tudja, mi a valóság, és mi nem az.
Néha az élet őrültebb dolgokat produkál, mint a képzelet. Ezt Alex is megtapasztalja, aki próbál megbirkózni hallucinációival. Minden vágya, hogy normális diákként leérettségizhessen, de amikor új iskolájában felbukkan gyermekkori – talán csak kitalált – barátja, minden összezavarodik körülötte. Napról napra meg kell küzdenie hallucinációival, s ebben csak bátorságára, egy kopott jósgolyóra és egyetlen szövetségesére, a húgára számíthat. Ahogy telik az idő, Alex barátokat szerez, különböző kalandokba keveredik, a szerelem is rátalál, valamint rábukkan egy szörnyű titokra is, mely több ember életét fenyegetheti – de vajon mindez valóság vagy csak az elméje szüleménye? A lebilincselő történet végére talán kiderül…

"Ő volt az első barátom. 

Az első igazi barátom." 

A legeslegelső barátom csak hallucináció volt: látványos belépő az új, őrült életemhez.

  

Alexa értékelésének a hatására szerettem volna elolvasni ezt a könyvet. Nem bántam, meg, hogy engedtem a kíváncsiságomnak. Elég lassan haladtam vele, mert nem volt egy könnyű témája, és sokszor megálltam, el kellett gondolkodnom, hogy milyen nehéz élete lehet Alexnek, hogy nem tudja, hogy éppen a valóságtalaján vagy a képzelete által kivetített világban él-e. Belegondolva, nem is tudom, hogy honnan van benne ennyi erő, hogy ne adja fel. Esti olvasmánynak nem éppen a legjobb választás volt a részemről.

Kamaszkor közepén csöppen egy új iskolába, ismer meg más embereket, keveredik bele mindenfajta kalandokba, mint az igazi egészséges gyerekek.

Besorolni sem nagyon tudom, hogy most ifjúsági,- vagy felnőtt irodalom. Ha a szereplőket nézem, akkor ifjúsági, de viszont a témája végett komoly felnőtt könyv. Nemcsak a skizofrénia miatt, hanem az a rengeteg érzelem, megmozdulás ami fejezetről fejezetre viszi előre a fiatalokat (Alex, Miles). 

 Imádtam teljes egészében!  

Mostanában elég sok mentális betegséggel kapcsolatos könyv kerül a kezemben, és nem tudom, de valamiért vonzanak ezek a témák, és kisebb nagyobb sikerrel el is nyerik a tetszésemet, ahogy ez a könyv is tette. Lehet most sokat azt gondoljátok, hogy valami nincs rendben velem, mert nem normális dolog betegségekről ilyen sokat olvasni. Rá kellett jönnöm, hogy másoknak sokkal rosszabb az életük mint nekem, fiatalabb koromban azt hittem nekem nagyon rossz (ezért meg azért, nem részletezném). Amúgy nem volt rossz, félre ne értse senki!

Alex személye nagyon kedves volt számomra, kicsit esetlen lányka, de ahogy haladtam előre a történetben egyre talpraesettebb lett, bekerült az iskolában egy klub társaságba és ott talán megtalálta a helyét és Milest is. Hallucinációira megtalálta a megoldást egy fényképezőgép társaságában, hogy később el tudja dönteni, hogy az éppen valós volt-e vagy sem. A nehezebb pillanatokban sem hagyta el őt a humorérzése, talán ennek köszönhetően vált még szerethetőbbé a karaktere.
Anyukája egy nagyon erős személyiség. Minden elismerésem az övé, teljesen hétköznapi maradt a lánya mentális betegsége ellenére is. Mint minden anyuka ő is aggódik Alexért, bevette-e a gyógyszerét, hogy telt a napja, merre járt stb. Lánya számára lehet zavaró már ez az aggódás, kamaszok ilyenek, de okkal teszi amit tesz. 

 Miles már kicsit vegyesebb érzelmeket váltott ki belőlem. Először egy undok, beképzelt, ki ha én nem embernek gondoltam. Nem is értettem mi vonzza Alexet felé. Közben hasonlóságok tömkelegére lettem figyelmes a könyv előrehaladtával. Mind a ketten elszigetelték magukat a másoktól, nem szívesen barátkoztak az iskola tanulóival. A könyv második felében hatalmas változásokon ment keresztül, egyre nyíltabb, barátkozóbb lett.

Trucker volt az a karakter, aki a legjobban megnevetettet. Nem tudom leírni, hogy miért. Őt egy nagy mackónak képzeltem el, akinek mai napig gyermek lelke maradt, és könnyen megsértődik. Celia viselkedésest nem értettem, ő egy elkényeztetett lány lenne, akire mindig minden körülmény között a legtöbb figyelemnek kell ráfókuszálni? Nem tudom! Kicsit sajnáltam ő, de csak nagyon kicsit.

Köszönöm mindenkinek, 

aki szerepet játszott benne, hogy elolvassam ezt a könyvet!

@adrykacska

Képek forrása: 

• saját
• google